REGÉNYEK

REGÉNYEK

A Viking visszatér

A 25. század emberiségének legnagyobb kalandja, az első csillagközi expedíció végcéljához közeledik a Tau Ceti rendszerében, ahol azt remélik, lakható bolygóra is bukkanhatnak. Egy váratlan katasztrófa azonban idő előtt leszállásra kényszeríti az űrhajósokat, és kétségessé teszi, egyáltalán hazajuthatnak-e még valaha.

Gregor Man geológus elszakad társaitól, és a bolygó őskori élővilágával, sőt lakóival megküzdve kell visszajutnia az űrhajóhoz, ha nem akar hátramaradni ebben az ismerősségében is rendkívül idegen környezetben. Vajon megadatik-e bármelyiküknek a hazatérés? És addig beleavatkozhatnak-e ebben a másik világban a történelem természetes alakulásába – még ha tulajdon túlélésük is a cél?

Távoli tűz

Gregor Man, a Viking visszatérben megismert űrhajós-geológus a Gámán, a Tau Ceti második bolygóján már nem az őskori dzsungelben küzd az életéért, hanem egy, az ókori társadalmakra emlékeztető, ám nem kevésbé könyörtelen világban.

Érvényesülhet-e a Földről hozott tudás, a 25. századból hozott etika egy olyan közegben, amely alapvetően az erőszakra és a hiedelmekre támaszkodik? Mi történik, ha morális szempontjainktól vezérelve akaratlanul is befolyásoljuk egy bolygó történelmét? Mit tehet meg az ember a közvetlen környezete érdekében és védelmében, hogyan segítheti őket a fejlődés és felvilágosodás útján úgy, hogy erőfeszítései ne borítsák fel drasztikusan a helyi társadalmak erőviszonyait – vagy ne forduljanak a visszájukra?

A feladat

A Galateia űrhajót egy idegen bolygón súlyos baleset éri. A hajtómű egyik reaktorának jelentéktelen mérőműszere meghibásodik, amitől halálos sugárzás árasztja el a fedélzetet, a legénység tagjai közül kit gyorsabb, kit lassabb pusztulásra ítélve. Gill, a hajó orvosa, amikor látja, hogy nem élik túl a katasztrófát, úgy dönt, küldetésük mindannyiuknál többet ér.

Utolsó erejével működésbe hozza tervét, amely évtizedek, sőt évszázadok múltán számíthat csak sikerre, amikor a sugárzás visszakúszik az életveszélyes szint alá. Mert akkor végre megkezdődhet az új legénység toborzása, hogy bevégezhessék munkájukat. A feladatot.

Zsoldos Péter talán leghíresebb regénye az ember fizikai létét túlélő akarat kegyetlen drámája. Az évek során tévéfilm-adaptáció készült belőle, maga a könyv pedig fél tucat idegen nyelven is eljutott az olvasókhoz.

Ellenpont

A Plútó jégsivatagában és a felszín alatt mechanikus karok tevékenykednek, mesterséges agyak szervezik a munkát. Einstein, Kepler, Curie, Mengyelejev, Leonardo és Joker robotok, akik saját képmásukra teremtik utódaikat, fáradhatatlanul működtetik telepeiket, fejlesztik önmagukat és a közös tudásbázist – azonban egyre több rejtélyes utalással találkoznak, mely egy letűnt faj kéznyomait viseli magán.

A robotok követni kezdik az elszórt nyomokat a Naprendszerben, hogy megtalálják ezeket a legendás, isteni lényeket. Ám ahogy útjuk egyre beljebb vezeti őket a Naprendszerbe, döbbenetes kép vázolódik fel előttük az emberi civilizáció sorsáról.

A mesterséges intelligencia és a robot–ember kapcsolat ma már mindennapi téma – megdöbbentő, hogy közel fél évszázaddal ezelőtt Zsoldos Péter ebben a lebilincselően izgalmas történetben milyen sokat megsejtett a robotika kihívásaiból.

Portré négy ülésben

„Először szabályos életrajzi regényt akartam írni Muszorgszkijról, ahogyan azt a műfaj nem biztos, hogy mindig helyes gyakorlata követeli, az ősöknél kezdve, jóval hősünk születése előtt, majd a gyermekkor éveitől kísérni végig a géniuszt a bukásokon és sikereken át a vég tragikus pillanatáig, sőt tovább, a díszsírhely márványáig, hogy az olvasó az utolsó oldal után elégedetten úgy érezze, mindent megtudott az emberiség egy nagy szelleméről, amit tudni érdemes.

Azután Muszorgszkij életének tanulmányozása során eljutottam ahhoz a négy naphoz, amikor – alig két héttel halála előtt – a szándékaiban, művészi elképzeléseiben vele oly rokon Repin megfestette róla azt a híres portrét… Egy ideig csupán a helyzet csábított, a lehetőség, hogy négy délelőtt dialógusaiba sűrítsem azt, amit az orosz művészet e két nagy alakjáról és a körülöttük felbukkanó pályatársakról fontosnak tartok elmondani, azután, jobban megismerkedve a dokumentumokkal, a kortársak, pályatársak visszaemlékezéseivel, előbukkant az író számára legizgalmasabb szócska, a »ha«, s ezt követte az összegyűjtött ismeretekből fakadó torokszorító felismerés, a bizonytalannak az a bizonyossága, hogy e négy napon is az esetlegességek parányi mozaikköveiből állt össze az, amit utólag – mert így megnyugtatóbb – sorsnak nevezünk.” (Zsoldos Péter utószava)

A holtak nem vetnek árnyékot

Herb Spaak, az Ultima Thule űrállomás parancsnoka egy érkező űrhajó utasai között fölfedez egy írót, és elhatározza, hogy elmeséli neki az élettörténetét. Mert súlyos terhek nyomják a vállát. Herb Spaaknak van egy titka. Eddig nem akarta megosztani senkivel, inkább a számkivetettséget választotta ezen a világ végi űrállomáson. Most azonban megnyílik vendége előtt.

Elválaszthatatlan jó barátja, March Faith társaságában járta az űrt egykor, a legjobbak voltak az űrhajósok között. Aztán felbukkant egy nő – és elindultak a világűr legkülönösebb objektuma felé. A három ember feloldhatatlan kapcsolódása a földi paradicsomtól a világűr kietlen hidegén át sodorja őket különös végzetük felé.

Az utolsó kísértés

Zsoldos Péter utolsó regényében Gregor Man, a földi geológus-űrhajósból lett gámai uralkodó A Viking visszatér és a Távoli tűz eseményei után még egyszer fölveszi története fonalát.

Már azt hitte, hogy a hazatérés esélye nélkül örökre e távoli bolygón rekedt, és élettörténetének minden lényeges mozzanatát megörökítette az elásott agyagtáblákon, ám ekkor megdöbbentő dolog történik, ami mindent fölforgat. Gregor Mannak újra kell értékelnie nem csupán saját személyének történelmi fontosságát, de az ember helyét is a világegyetemben.