A Zsoldos Péter-díj 2026-os győzteseit 2026. április 20-án hirdették ki a Libri Könyvpalotában.
A szakmai zsűri 2023-tól két részből tevődik össze. A magyar szerzős műveket egy hét fős zsűri bírálta el: Bán János, Benczik Vera, Domokos Gábor, H. Nagy Péter, Hegedűs Orsolya, Makai Péter Kristóf és Szilárdi Réka. A legjobb fordított művek közül pedig egy három fős zsűri választotta ki a legjobbakat: Borbíró Aletta, Lapis József és O. Réti Zsófia.
A díj nyertesei a Libri Könyvesboltok marketingtámogatásában részesülnek.
Legjobb regény
Marabu: Animátum (Ciceró Kiadó)
Legjobb novella
Kispál Márton: Tükör az Almrauschkogel alatt (GABO Kiadó)
Legjobb fordításban megjelent regény
Fríđa Ísberg: A jelölés (ford. Veress Kata, Európa Könyvkiadó)
Közönségdíj
Gabriella Eld: A Félhold Társaság testamentuma (Fumax Kiadó)
Laudációk
Marabu: Animátum
Zsoldos-díj 2026
Gyerekkoromban szerettem az állatmeséket. A piroska és a farkast például, meg a sok helyen visszatérő ravasz rókát. Aztán ez abbamaradt, és egy jó ideig nem voltam oda értük annyira. Talán mert elmúltam hatéves. Most viszont, ötven-pluszosan, egy kicsit visszatértek a régi idők. Hála az örökké aktuális Orwellnek – meg Marabunak, és az Animátor című könyvének. De Orwellt, még ha vannak is áthallások a két mű között, most hagyjuk. Mert a Zsoldos díjat idén a sokak által főleg „ifjúsági regény”-ként olvasott Animátor kapta. Amiben az állatszereplők ugyan eleinte kifejezetten zavartak – de aztán, ha meg nem is szerettem, de megszoktam őket. Ami könnyű volt, mert a történet, a figurák és (ami a legritkább ebben a műfajban) a humor hamar beszippantottak. És nem is engedtek el a könyv végéig – az pedig jó messze van az elejétől, mert „állati” hosszú a regény. De annyi baj legyen. Ha ennyi érdekes, izgalmas, vicces, tanulságos és meglepő kisebb sztori követi egymást, vissza-visszatérő szereplőkkel, akik közül többet meg is kedvel az ember, szívesen elolvas egy ilyen vaskosabb kötetet is. Mert megéri. Pedig eleinte aggódtam. Hogy az egymás utáni, izgalmas és fordulatos novella-szerűségek vajon hogy állnak majd össze egésszé – de kiderült, hogy kár volt. Mármint aggódnom. Mert a végére szépen le lett kerekítve minden, amit le kellett kerekíteni, és el lett varrva minden szál, amit el kellett varrni – pedig rengeteg volt belőlük. De Marabu gyönyörűen megoldotta, úgyhogy egy remek, fordulatos, izgalmas és szórakoztató regény került ki a keze alól – ami megérdemli, hogy idén Zsoldos-díjjal jutalmazzák.
Domokos Gábor
Kispál Márton: Tükör az Almrauschkogel alatt
Zsoldos-díj 2026
Ismét gazdag és kiváló novellatermésből kellett a zsűrinek kiválasztania az év novelláját. Külön örömünkre szolgált, hogy a shortlistre került szövegek a fantasztikum legjobb hagyományait követve rezonáltak és reflektáltak az aktuális magyar mindennapokra, legyenek azok politikai történések, társadalmi kérdések vagy kulturális jelenségek. A jó science fiction és fantasy írások sosem szakadnak el attól a közegtől, melyből születtek, hanem értőn és érzőn világítanak rá korunk történéseinek visszásságaira, és örömmel fedeztem fel ezekben a szövegekben jelenünk eseményeinek visszhangjait.
A novellák közül idén Kispál Márton „Tükör az Almrauschkogel alatt” c. írása került ki győztesen. A történet egy alternatív, mágia-alapú világban játszódik, egy kis alpesi faluba helyezi a cselekményét a 20. század közepén. Főhőse, Ada, a falu boszorkánya, aki egy szerelmi csalódást követően veszélyes játszmába kezd varázshatalmával, egyre jobban önmagának imádatába fordul, míg végül totális magányban, szinte teljesen elsorvadva egybeolvad tükörképével és szellemmé válik. A novella korunk nemcsak olyan fontos témáit jeleníti meg, mint a nárcisztikus önimádat vagy a függőség, hanem fókuszba kerül a szövegben a női identitás és a női ágencia kérdésköre is, és ennek részeként akár a testképzavar problematikája is felsejlik a háttérben. A novella nem ad egyszerű vagy egyértelmű válaszokat ezekre a kérdésekre, helyette elgondolkodtat, és Ada a novella vége után is sokáig az olvasóval marad. Sok szeretettel gratulálunk a nyertesnek a Zsoldos-díjhoz!
Benczik Vera
Fríđa Ísberg: A jelölés (ford. Veress Kata)
Zsoldos-díj 2026
A Zsoldos-díj legjobb fordításban megjelent regény shortlistjére idén öt cím került – kivétel nélkül női szerzők munkái a világ minden tájáról. A regények szűkebb műfaji hovatartozásukat és tematikájukat illetően idén is rendkívül sokfélék voltak. Volt itt posztapokaliptikus parabola (Agustina Bazterrica Méltatlanokja), young adult disztópia: Christelle Dabos: Mi című regénye, újragondolt katonai science fiction: Emily Tesh: Veszett dicsőség, a mesterséges általános intelligencia (AGI) térnyerésére épített posztkapitalista utópia: Theresa Hannig Pantópiája, és végül az idei év nyertese, Friđa Ísberg A jelölés című regénye, amely talán leginkább a Black Mirror antológiasorozat hagyományaira építő társadalmi-politikai-technológiai gondolatkísérletnek tekinthető. Egy tematikus gócpont a műfaji sokféleség ellenére is adódik. A tavalyi év jelöltjeihez hasonlóan a legtöbb szöveg idén is számolt a mesterséges intelligencia világformáló hatásával, de ennél is fontosabb, hogy kivétel nélkül valamennyi cím bizonyos tekintetben az empátia imperatívusza, lehetősége, lehetetlensége körül forgott – talán a leginkább szembeötlő módon az idei nyertes, az izlandi Fríđa Ísberg A jelölés című regénye esetében, amely magyarul Veress Kata fordításában olvasható.
A jelölés egy olyan, közeli jövőben játszódik, amelyben a mások fájdalmával, örömével való együttérzést az agy válaszreakciói alapján mérni lehet, és a mérés elvégzése, bár még nem kötelező, bizonyos munkakörökben előnynek, vagy egyenesen követelménynek számítanak. Ez valahol logikusnak is tűnik, hiszen senki nem akarná, hogy a gyerekei tanítója, a család orvosa, vagy éppen a képviseletükért felelős politikus pszichopata – politikailag korrekt módon súlyos antiszociális személyiségzavarral küzdő egyén – legyen. Mivel bármilyen emberi közösség alapja az, hogy a benne élők esetenként saját érdekeiket felfüggesztve képesek legyenek együtt dolgozni, első hallásra problémátlan és egyértelműen a közjót szolgáló felvetésnek tűnik, hogy bizonyos társadalmi privilégiumokat – egyes lakóépületekben vagy kerületekben lakhatást, adott szakmák betöltését – elégséges mértékű empátiához kössék. Különösen igaz ez egy olyan világban, ahol mindenkinek hozzáférése van egy MI személyi asszisztenshez, aki empátiát emulálva kommunikál, gyakorlatilag bármiről. És ráadásul ez a társadalom senkit nem hagy az út szélén: aki nem megy át a teszten, annak ingyenes és kötelező pszichológusi konzultációkon kell részt vennie. „Képzeld csak el, – magyarázza Óli, a kezdeményezés fő szószólója – hogy öt vagy tíz év múlva teljesen szokványosnak számítana, hogy az emberek az autókhoz hasonlóan évente vizsgáznak. Ha valami nincs rendben velük, meg kell őket javítani, és csak utána lehet őket visszaengedni a forgalomba. Ilyen egyszerű az egész.”
Fríđa Ísberg az utópikus kezdeményezést mesterien kiválasztott fókuszkarakterek segítségével billenti ki. A négy, lazán összefonódó szólam erőssége, hogy valamennyien komplex, több dimenziós, az empátiateszt pozitív ígéretét árnyaló nézőpontot kínálnak: ilyen a tanárnő, aki korábbi traumatikus élménye miatt fél, hogy átmenetileg képtelen az empátiára, a manipulatív üzletasszony, aki bár tudja, hogy mit kellene éreznie, nem megy át a teszten. Ide tartozik a már említett ötletgazda, aki abszolút filantróp megfontolásoktól vezérelve próbálja a tesztet kötelezővé tevő népszavazást végigvinni, miközben a házasságáért küzd, vagy a fiatal, radikalizálódó fiú, aki társadalmi körülményei miatt fojtogatónak érzi az empátiatesztet, de maga a környezete minden finom rezdülésére rendkívül érzékenyen reagál.
Miközben tehát a regény a népszavazás előtti utolsó, feszült hetek történetét tekinti át, olyan, váratlan nézőpontok bukkannak fel benne, amelyek alapvetően fordítják ki a sarkából az empátiatesztet egyértelműen támogató nézőpontot. Magától értetődik, hogy aki átmegy egy empátiateszten, az jó ember? Egy olyan világban, ahol a terápiára járás normalizált, mi történik azzal, aki nem akar menni? Az empátiateszt, de egyáltalán az empátia az egyénnek vagy a társadalomnak jó? Lehet-e az empátiának faji, oktatási vagy társadalmi osztályi komponense? A regény abban a legkiválóbb, hogy az olvasó empátiáját is próbára tegye. Természetes, hogy nyitottak, segítőkészek, megértésre készek vagyunk azokkal szemben, akiket hozzánk hasonlónak, nyitottnak, haladónak, empatikusnak tekintünk. De azokat is próbáljuk vajon megérteni, akiket agresszívként, bezárkózóként, vagy akár kirekesztőként látunk? A jelölés nem ad válaszokat, de a lehetséges kérdések mezőjét jócskán felszaporítja.
O. Réti Zsófia
