Rusvai Mónika fantasyregénye, a Tündöklő egyike a 2020-a Zsoldos Péter-díjra jelölt műveknek. A következőkben a szerzővel készült interjúnk olvasható.
Mi adta a regény alapötletét?
Gyermekkorom óta érdekelnek a szörnyekkel megmérkőző hősök. Mindig is lenyűgöztek az olyan történetek, amelyekben az embernek valami embernél nagyobbal kell szembenéznie – erőt merítettem belőlük. A Tündöklő megírásakor viszont arra voltam kíváncsi, mi történne akkor, ha a hőstől elvenném a természetfeletti erőt, őt magát és egész környezetét pedig hétköznapivá egyszerűsíteném. Ebben a regényben, ha az ember kinyújtja a kezét az istenek erejéért, drágán kell megfizetnie érte, a szörnyekkel pedig emberi korlátjainak tudatában kell szembenéznie.
Volt olyan könyv/alkotó, aki inspirált írás közben?
Nagyon hosszan tudnék számomra inspiráló szövegeket sorolni, így csak néhányat emelek ki közülük. Egyetemi tanulmányaim kezdetén középkori angol irodalommal foglalkoztam, az óangol elégiák és a Beowulf emberléptékű ábrázolásmódja mélyen megmaradt bennem. Szeretem továbbá a varázslat és a valóság határán egyensúlyozó szövegeket: azokat, amelyek a nyelvben rejtik el a mágiát (mint amilyen a Máglya Dragomán Györgytől) és azokat is, amelyekben hús-vér természetfölötti lények simulnak bele a valóság szövetébe (örök kedvencem Catherynne M. Valentétől a Marija Morevna és a halhatatlan). Hiszek abban, hogy a spekulatív fikcióban az ötlet és a cselekmény mellett a nyelvnek is fontos szerepe van, ebben a kérdésben Ursula K. LeGuin írásról és irodalomról szóló esszéi voltak rám legnagyobb hatással.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit az írás során szereztél?
Ha az ember jó szöveget akar írni, akkor minden követ meg kell mozgatnia, még akkor is, ha előre tudja, hogy kígyó lapul alattuk. Ez a Tündöklő esetében gyakorlatilag szó szerint is érthető – de képletesen természetesen arra gondolok, hogy az írónak szembe kell néznie rejtett félelmeivel és bátor döntéseket kell hoznia, ha működő történetet szeretne létrehozni.
Kutatóként is sokat foglalkozol a fantasztikummal és a fantasy több elemével. Mit hasznosítottál ebből a regényed írásakor? Volt olyan konkrét elem, amit onnan emeltél át a könyvbe?
A spekulatív fikció létrehozása és értelmezése számomra nagyszerűen kiegészítik egymást, sőt az én szakmai pályámon a két terület annyira sok szállal kapcsolódik, hogy nem is tudnék egyértelmű határvonalat húzni közéjük. Az írói gondolkodásom is hatással van az irodalmárra és fordítva. Ha kutatóként belemélyedek egy témába, akkor a kutatásban összegyűjtött ismeretek előbb-utóbb átszivárognak a prózámba. És itt nem csak adatokra, motívumokra vagy más, könnyen visszanyomozható átemelésekre gondolok. A kutatás során gyakran találkozom kevésbé ismert, ritkábban elemzett szövegekkel – ezek látásmódja, írói eszköztára az én írásaimra is hatást gyakorol. Tündöklő című regényem például az európai sárkányalakokkal foglalkozó szakdolgozatom késői gyermeke.
Milyen könyvet ajánlanál 2019-ből?
Karin Tidbecktől a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című novelláskötetet. Nagyon szerettem, ahogy ezek a furcsa, sok esetben erősen naturalisztikus novellák kezelik a fantasztikumot. Az ábrázolt szörnyűségek nem burjánzanak túl a cselekmény szolgáltatta kereten, hanem végig a központi témák szolgálatában maradnak. Éppen ezért én a legtöbb történetnél úgy éreztem, hogy az olvasótól is másféle értelmezési módszert várnak, hiszen akkor válnak igazán élvezhetővé ezek az írások, ha a rovarokon és belsőségeken túl felfedezzük a mögöttük meghúzódó témákat is, mint az elmagányosodás, a generációról generációra magunkkal hurcolt terhek vagy a bántalmazottak lélektana. Tidbeck novellái nem könnyű szövegek, de érdemes megküzdeni értük.
